Shakespeare a XV. századba vezet el bennünket. A színpadon velencei zsoldosok szerepelnek és a háttérben hatalmas küzdelem folyik a tenger királynője: Velence és a terjeszkedő muzulmán hatalom között. A történeti díszletek mögül újra meg újra előbukkan az angol társadalom és az angol ember.

Otello „gazdája”, Velence különösen érdekelte Shakespeare-t, mert az angol szigetbirodalom és az Adria-tengeri hatalmasság politikája, hatalmi eszközei rendkívül hasonlóak egymáshoz. Mindkét hódító hatalom a tengerre alapítja hatalmát.

Az Otello-dráma és az Otello-dalmű megértéséhez néhány vonással fel kell vázolnunk a tengeri vetélkedésből győzelmesen kikerülő Velence történetét.

A város alapítói az V. század első évtizedeiben a barbár hordák dúlásai elől az adriai partok szigeteire menekültek. Az úgynevezett Rialto szigetén különösen jelentékeny település keletkezett, mely lassanként a közeli partok és szigetek feletti uralmat is megszerezte. Különböző szerződésekkel, ügyes diplomáciai sakkhúzásokkal Velence urai arra késztették a keresztes hadakat, hogy – busás díjazás ellenében – fegyvereiket Velence vetélytársai ellen fordítsák. Így azután a „Szent Sír védelmezői” nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy Korfu, Kréta, Negroponte, Morea és Dalmácia a velenceiek kezére kerüljön.

Itália majd minden területén előretör a kereskedőkből, bankárokból, pénzváltókból kikerülő polgári osztály, Velence azonban egy évezreden át fenntartja szigorúan arisztokratikus kormányzatát. A Libro d'oro (Aranykönyv) lapjain pontosan „törvénybe foglalják” azokat a törzsökös családokat, amelyek a város vezetésében részt vehettek. Az oligarchikus elnyomás természetesen lehetetlenné tette, hogy Velence fegyveres erejét a város, helyesebben a városállam lakosságából toborozzák. A fegyveres erőt zsoldoskatonaság és zsoldosvezérek képviselték.

A szinte példátlanul gazdag velencei arisztokrata köztársaság egyre több és több területet ragad magához. Meghódítja Páduát, Vicenzát, Veronát, Udinét, majd évszázados harcok árán végképp magához csatolja a magyar királyságtól elragadott Dalmáciát.

A XV. század során már a Jón-szigeteken is a velencei lobogó leng és végül a doge (az időről időre megválasztott arisztokrata államvezető) zsoldosai bevonultak Ciprus szigetére is.

Itt azonban már szemben találják magukat a török előnyomulással. Velence, mely szívós és könyörtelen küzdelmek során szétzúzta Genova hatalmát, megbirkózott a magyar királyok szárazföldi fölényével, megőrizte függetlenségét a francia, német, spanyol és pápai hatalommal szemben, lassú visszavonulásra kényszerül a török hódítók elől.

Otello története tehát arra az időpontra esik, mikor Ciprus valóságos végvár, előretolt bástya, melyet szüntelenül ostromol a török flotta. Otello nem történeti személy, alakja a condottierit, a zsoldoskapitányt személyesíti meg, aki hűséggel, hősiesen védelmezi azt a birodalmat, melyet hazájául, otthonául választott.

wikipédia.org